
Lovak masszázsterápiája
Egyéni módszerrel
Tanulmányaim, munkásságom
A lovak masszírozásával még az Egyesült Királyságban ismerkedtem meg 2018-ban, ahol önkéntesként tevékenykedtem egy dél-angliai lovas farmon. Vendéglátóim révén olyan lovasokkal tudtam együtt dolgozni, mint Markus Bauer (díjlovas szakág, mesteredző; https://www.mb-dressage.com/). Amellett, hogy részt vehettem Markus díjlovas edzésein, tőle és vendéglátóimtól tanultam meg a gyakorlatban, hogy a lovak masszírozása egy roppant komplex, de sok esetben igen hasznos művelet.
2018. szeptemberében megkezdtem tanulmányaimat a MATE (akkor még Kaposvári Egyetem) Lótenyésztő, lovassportszervező agrármérnök képzésén.
Itt tovább tudtam fejleszteni a lovakkal való munkámat, anatómiai ismereteimet, mozgástant, és a díj, és military lovak mellett többet tudtam dolgozni ugró, és iskola lovakkal is, ami egy új élmény volt ezen a téren.
Hogy a lehető legtöbb szakágban tudjak releváns segítséget nyújtani, pályafutásom során dolgoztam ugró, military lovakkal, nem csak földről, de nyeregből egyaránt, rendszeresen dolgozok fogat (olykor egyenesen a kocsiról), és galopp lovakkal, valamint díjlovaglásban jelenleg is aktívan versenyzek, hogy a lehető legtöbb személyes tapasztalat alapján dolgozhassak a lovakkal.

Képesítéseim
2020-ban, az amerikai Holistic Animals Studies három kurzusát végeztem el és szereztem képesítést myofascialis masszázs terapeutaként, kraniosacrális masszázs terapeutaként és kineziológiai terapeutaként. E végzettségek, az egyetemi tanulmányaimat tovább bővítve adtak hatalmas adag elméleti tudást mind a lovak anatómiája-élettana terén, mind a megfigyelések megfelelő és hatékony elvégzésében, valamint a technikák gyakorlati kivitelezésének stabilizálásban. Így össze tudtam állítani egy komplex rendszert a lovak megfigyelése, kezelése, és rehabilitációja tekintetében. (https://www.holisticanimalstudies.org/)
2022-ben pedig FEI által elfogadott ló masszázs terapeuta címet kaptam meg (FEI Permitted Equine Therapist), ami hatalmas megtiszteltetés.



Masszázs csomagok
Válogass kezeléseink közül

Bemer elektromágnes terápiás takaró bérlése
Bemer elektromágnes terápiás takaró bérlési lehetőség!A bemer a lovak világában is számtalanszor bizonyította már hatékonyságát, mozgásszervi problémák, sérülés utáni regeneráció esetén. A bemer terápiát jómagam is szoktam ajánlani azoknak a lovaknak, akiknek szüksége lehet rá.
Jó megoldás lehet bizonyos diagnosztizált lovak kezelésre, hiszen a lovas maga tudja vele a kezeléseket elvégezni, az előírt frekventáltsággal, ezáltal a ló kezelése a lehető leghatékonyabban tud végbe menni.Milyen esetekben segíthet a bemer terápia?
Feszes, kötött mozgású ló
Ismert mozgásszervi degradáció
Ferde ló
Izom, ín sérülés utáni rehabilitáció
Ízületi problémák
Egyenetlen terhelés, túlterheltség
Nagyobb terhelés (pl versenyidőszak) közben - után regeneráció segítése
További infókért a kezelésekkel, annak frekventáltságával, és elvégzésével kapcsolatban keressetek bizalommal.
